/web/webpont.com/kcs/html/_Main_/index.html
Megosztás
Értékelés

GYÁSZHÍR - Elhunyt Csányi Barna

értékelés
Értékeljen
Életének 81. évében elhunyt Csányi Barna, Eger díszpolgára, a közismert és nagy tiszteletnek örvendő tanár, edző és sportvezető, a Heves Megyei Kosárlabda Szövetség korábbi főtitkára

Csányi Barna 1961-ben végzett a Magyar Testnevelési Főiskolán. Tagja volt a TFSE NB. I.-es férfi kosárlabda csapatának, kétszer nyert egyetemi bajnokságot. Diplomája megszerzése után Egerben, a Gárdonyi Géza Gimnáziumban kezdte tanári pályafutását, 1972 tavaszán került a Gép és Műszeripari Szakközépiskolába, ahol nyugdíjas koráig dolgozott.

Huszonhárom éven keresztül irányította az első számú egri kosárlabda-csapatot, 47 esztendőn át pedig a megyei szövetség főtitkári tisztségét is betöltötte. A naptár 1971-et mutatott, amikor a Finommechanika csapatát az NB I-be vezényelte, majd következtek az újabb csúcsok, nem háttérbe szorítva a fiatalokkal való törődést, az utánpótlás pallérozását.

A munka gyümölcse fényes eredményekben mutatkozott: nyolcszor jutott csapatával országos középiskolás döntőbe, ahol bronzok mellett arany is csillogott a GMSZ-es ifjak nyakában.

Emellett tagja volt a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének, sőt a Heves megyei szervezet elnöki tisztségét is betöltötte. Egy önkormányzati cikluson keresztül képviselőként vezette az Oktatási és Sportbizottságot. 2002-ben testnevelő tanári munkájáért miniszteri elismerő oklevelet vehetett át.

Csányi Barna, a Heves Megyei Kosárlabda Szövetség korábbi Főtitkára 2015. októberében mondott le a szervezetben betöltött tisztségéről. A rendkívüli alázattal és odaadással végzett munkájának elismeréseként a megyei szövetség felterjesztési javaslattal élt az MKOSZ felé, aminek eredményeként az MKOSZ Elnöksége a 2016. májusi határozata alapján a kosárlabda sportágban több évtizeden keresztül végzett kiemelkedő tevékenységéért MKOSZ Emlékérem kitüntetésben részesítette Csányi Urat.

2019-ben a Városháza Üvegtermében köszöntötték Csányi Barnát a 80. születésnapján illetve ebben az évben Eger Város Díszpolgári Címet vehette át.

Nyugodjon békében!

Heves Megyei Kosárlabda Szövetség

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu