Megosztás
Értékelés

MEAFC címvédés és egri ezüstérem az idei évi Dobó Kupán

értékelés
Értékeljen
A Tiszaújvárosi Phoenix KK végzett a harmadik helyen, Varga Imre (EKE-EGER-KOK SE) lett a torna legjobb játékosa

A tavalyi évhez hasonlóan veretlenül nyerte meg a miskolci MEAFC csapata a 2017. évi Dobó kupát, a házigazda EKE-EGER-KOK SE együttese ezüstérmet szerzett.

 

Az egri Eszterházy Károly Egyetem Leányka úti sportcsarnokában három NB I. B-s (egy felsőházi és két alsóházi) csapat részvételével a mai napon került megrendezésre a 2017. évi Dobó István Kupa. A korábbi évekkel ellentétben teremproblémák miatt az idei torna egynapos volt, amelyet a két mérkőzést szinte "sorcserével" lejátszó  MEAFC csapata veretlenül nyert meg. Az ezüstérmet a házigazda EKE-EGER-KOK SE fiataljai szerezték meg, míg a bronzérem a Tiszaújvárosi Phoenix KK játékosainak nyakába került. A második hely mellett az egri egyetemistáktól került ki a torna legjobb játékosa is, Varga Imre személyében.

 

                                                                                 Varga Imre palánk alatti jó játékára szükség lesz a bajnokságban is

 

A tornán látottak bíztatóak a házigazdát illetően az idei évi szezonra. Varga mellett Szicsák nyújtott átlag feletti teljesítményt, az új igazolások közül pedig elsősorban Mészáros Bence játéka kiemelendő. Váczi Péter vezetőedző játékosainak még egy hét áll rendelkezésre a hibák kiküszöbölésére, ugyanis jövő héten megkezdődnek a 2017/2018-as szezon bajnoki mérkőzései. A csapat Sopronban kezdi meg a pontvadászatot.

 

Eredmények:

 EKE-EGER-KOK SE - MEAFC Miskolc    71-78

EKE-EGER-KOK SE: Mészáros 15/9, Varga 15, Megyes 8/6, Illés 7/3, Szicsák 6, Szabó 5/3, Kiss 5/3, Csákvári 4, Veres 3/3, Ungi 2, Pomázi 1, Beák

 

MEAFC Miskolc - Tiszaújvárosi Phoenix KK     73-64

 

Tiszaújvárosi Phoenix KK - EKE-EGER KOK SE     65-70

EKE-EGER-KOK SE: Mészáros 19/3, Szicsák 17, Varga 14, Csákvári 9, Kiss 5, Megyes 2, Ungi 2, Szabó 2, Illés, Veres, Beák, Pomázi

 

A torna végeredménye:

1. MEAFC Miskolc

2. EKE-EGER-KOK SE

3. Tiszaújvárosi Phoenix KK

 

Legjobb játékos: Varga Imre (EKE-EGER-KOK SE)

 

A résztvevő csapatoknak további jó munkát és sok sikert kívánunk az NB I-es szezonkezdetre.

TÁRSASÁGI ADÓKEDVEZMÉNY

Oldaltérkép

MKOSZ
MKOSZ iroda
Bankszámlaszámok
Megyei szervezeti egységek
Elnökség
Tiszteletbeli elnökség
Bizottságok
Határozatok
Játékvezetu0151k
MKOSZ története
Kosárlabda története
Hírek
MKOSZ
Interjúk
Egyetemi
Szabályzatok
MKOSZ Szabályzatok
Versenykiírások
Baleset biztosítás
Életút program
Archívum
Szakma
Coaching oldal
Játékvezetu0151k
Szakmai anyagok
Edzu0151továbbképzés
Edzu0151k 2014/15
Videók
Exkluzív videók
TAO
Elektronikus kérelmi rendszer 2014
Sporttámogatás 2014
Sporttámogatás 2013
Hatósági nyílvántartás 2014/15
Hatósági nyílvántartás 2013/14
Hatósági nyílvántartás 2012/13
Hatósági nyílvántartás 2011/12
Jegyzék 2014/15
Jegyzék 2013/14
Jegyzék 2012/13
Jegyzék 2011/12
Bajnokságok - Felnu0151tt
Férfi NB I. A
Nu0151i NB I. A
Férfi NB I. B K.
Férfi NB I. B Ny.
Amatu0151r Nu0151i NB I. K
Amatu0151r Nu0151i NB I. Ny
Férfi NB II. K
Férfi NB II. Ny
Férfi NB II. Kö A
Férfi NB II. Kö B
Magyar Kupa, férfi
Magyar Kupa, nu0151i
Hepp-kupa, férfi
Hepp-kupa, nu0151i
BAJNOKSÁGOK - UTÁNPÓTLÁS
Fiú U21 NB I. A
Fiú U21 NB I. B K
Fiú U21 NB I. B Ny
Fiú egyetemi, Kelet
Fiú egyetemi, Nyugat
Leány U21 NB I. A
Leány egyetemi, Kelet
Leány egyetemi, Nyugat
Fiú junior
Fiú kadett
Fiú serdülu0151
Leány junior
Leány kadett
Leány serdülu0151
Leány tini
Gyermek Kupa
Kenguru Kupa
Válogatott
Nu0151i válogatott
Férfi válogatott
U16 Leány válogatott
U17 Leány válogatott
U18 Leány válogatott
U20 Leány válogatott
U16 Fiú válogatott
U18 Fiú válogatott
U20 Fiú válogatott
Mu0171sor
Mu0171sor
Csapatok
Csapatok
Játékosok
Játékosok
kosarsport.hu
Impresszum
Médiaajánlat
Szerzu0151i jogok
Adatvédelem
© 2015 kosarsport.hu